Augusztus utolsó hétvégéjére minden 17 és 35 év közötti érdeklődőt nagy szeretettel várunk egy hivatástisztázó lelkigyakorlatra, néhány jó hangulatban eltöltött, imádságos napra, ahol Istennel időzhetünk, és ahol sokféle szempontot, támpontot kaphatunk hivatásunk megtalálásához.
Nagy szeretettel hívunk minden papi hivatás iránti érdeklődő 16-35 éves fiatalt a szeminárium következő nyílt estéjére – május 19-én, pénteken 18 órától.
Az alábbi plakáton minden fontos információt megtalálhattok. Szeretettel várunk! 🙂
Nagy szeretettel hívunk minden papi hivatás iránti érdeklődő 16-35 éves fiatalt a szeminárium következő nyílt estéjére – október 21-én, pénteken 18 órától.
Az alábbi plakáton minden fontos információt megtalálhattok. Szeretettel várunk! 🙂
Idén is indul az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, amely során papok és szerzetesek kísérik a 18 és 30 év közötti szabad állapotú fiatalokat, mielőtt meghozzák a nagy döntéseket az életükben. Szeretettel ajánljuk mindazoknak, akiknek vannak kérdéseik az életük irányával kapcsolatban, akik szívesen keresik a válaszokat egy támogató csapatban, és szeretnének elmélyülni az imádságban!
Időpontok: kéthetente szerdánként, 18:00–20:30 óra között.
Helyszín: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.
Gondolkodom a papságról, a papi hivatásról? Isten erre a szolgálatra hív engem? Mit érdemes tennem, ha nem tudom elengedni ezt a gondolatot? Szeretek Istennel időzni, másokért tenni, a jelek mintha arra mutatnának, hogy ez az én utam? Szeretnék pap lenni, de hogyan is lehetséges ez? Hogyan lehet jelentkezni? Egyáltalán, milyen papnak lenni?
Felmerült már benned valamelyik kérdés? Szeretnénk segíteni neked. Elindult új weboldalunk, és szeretnénk téged is elindítani, segíteni az úton Isten felé, és egy igazán személyes döntés felé – bármi is legyen az. Ehhez igyekeztünk különféle szempontokat, ötleteket, gondolatébresztőket és hasznos információkat gyűjteni.